Zephyr Spring

Kedveseim!

Úgy érzem, itt az ideje, hogy bejelentkezzek. Hogy is vagyok nyár óta?

Mikor visszajöttem Bécsbe, nagyon vágytam némi rutinra az életemben. Ezt többé-kevésbé sikerült is kialakítani. Hétfőn és szerdán megyek be az egyetemre, a maradék napokon otthonról dolgozok. Ez így jól is működik, mind munka, mind egészség szempontból. Az irodás napok nagyon fárasztóak, meg fájdalmasak. Az otthoni napokon jobban tudom agyusztálni magam, mikor épp valami jobban fáj, meg könnyebb azt mondani, hogy most két órán át ne zavarjon senki, mert szeretnék egy dologra figyelni. Azért persze az irodai napoknak is van előnye, élőben résztvenni megbeszéléseken például sokkal jobb, a diákokkal élőben találkozni meg pláne. Azt továbbra is fenntartom, hogy a diákokkal való interakciók a munkám legjobb része. Másrészt azért is jó bent lenni, mert a mi irodánk vált a közösségi irodává, úgyhogy sokszor ugranak be különböző kollégák egy kávéra, együtt ebédeni, stb. Annak ellenére, hogy ilyenkor nem (csak) munkáról beszélünk, szerintem ez borzasztó értékes, mert sokkal inkább érzem közösségnek a nem csak közvetlen munkatársaimat, jobban ismerjük egymást, jobban tudunk egymáshoz kapcsolódi munkailag meg emberként is. Ez különösen szuper két olyan év után, aminek ez nem igazán tudott része lenni.

Péntekenként munka előtt fájdalomcsillapító injekciókra járok (such fun), ez az S-bahn másik végén történik, amihez a Duna összes ágán át kell menni, ez a pici az egyik. Kábé fél óra vonatozás, amit nagyon szeretek, mert pont az az idősáv, amikor a város ébredezni kezd, felszáll a köd, kisüt a Nap.

Munka után kedden és csütörtökön németre járok, este hattól kilencig. Ez meglehetősen fárasztó műfaj, bár nem haladunk nagyon gyorsan, amit nem is bánok. Igyekszem tanulni órán kívül is, ez egyre jobban megy (ma reggel például németeztem egy kört) de ezt még szeretném fejleszteni. Érdekes dolog ennyi idősen nyelvet tanulni. Néha kényszernek érzem, ami nem segít a motivációban. Felfedeztem azt, hogy amit élvezek a nyelvtanulásban, azok a szabályok, a nyelvtan, ami a struktúrát adja. Illetve a fogalmazást is élvezem, mikor van időm szépen végiggondolni a dolgokat, piszkozatot írni, kiszótárazni a szavakat, ellenőrizni a névelőket. A figyelmes olvasó már észrevette, hogy a beszédet nem említettem. Ezt, bár kétségkívül a leghasznisabb eleme a nyelvnek, ugyanis nem kifejezetten szeretem. Van bennem némi iskolás nyelvtanulásból maradt szorongás, amit nem sikerült még teljesen leküzdenem. Nem szeretek úgy megnyilvánulni, hogy tudom, hogy amit mondok, az nem tökéletes, vagy nem pontosan azt fejezi ki, amit szeretnék, és ez frusztráló. Szóval ezen dolgozok, bár ez inkább lelki, mint nyelvi dolog.

Itt fordulok jobbra, mikor németórára megyek

A tanárom meglehetősen jó, és arra fókuszál, amire nekünk, migránsoknak szüksége van. A csoportban nagy szerencsére mindenki migráns, nem Nyugat-Európai úrifiúk, akik hóbortból tanulnak németül. Van két magyar, egy negyvenes villanyszerelő, megy egy nálam kicsit fiatalabb házibácsi Szerbiából. Ezen kívül van fiatal nepáli csaj, aki éjszakai vonatokon takarít, van azerbajdzsáni, aki a konzervatóriumba jár, van ukrán pasi, aki a feleségével jött ide még a háború előtt, van kenyai, van délafrikai, szintén negyvenes, augusztusban költözött ide a jobb élet reményében, van iráni, aki napokig nem tudott beszélni a családjával, van bolgár meg kínai. Ja, és persze van a puerto ricoi barátom, akivel közösen kezdtük (és vele általában együtt kommutálunk). A német mindannyiunknak a túléléshez kell, szóval igyekszünk.

Bécsben sok szőlő van, és az egy dolog, hogy az ember erre sétál egyet, aztán beül borozni. Engem az utóbbi nem hoz lázba, de ezen a vidéken sétálni nagyon kellemes

Ez a Normafa, itt is ősz van

És, hogy ezen kívül mi fér még az életbe? Jó kérdés. Általában kevesebb, mint szeretném. Így rendszeresen túl is vállalom magam, de ez nem újdonság. Most hétvégén viszont nem csinálok semmit, illetve semmi különösebben megterhelőt. És erre büszke is vagyok.

Felfedeztük a Shakespeare & Company névre hallgató angol könyvesboltot. Komoly önfegyelmet igényelt, hogy ne impulzus vásároljak, de sikerült

Múlt hétvégén voltam Budapesten, az ilyesmi mindig kimerítő, még ha fun is. Most is sokminden volt, osztálytalálkozó (emiatt mentem pont most), táboros találkozó, catchupolás mindenféle barátokkal, családdal, satöbbi. Megérkezni mindig érdekes, kicsit otthonos, kicsit szomorú. Külsőre Bécs és Budapest nem különbözik olyan nagyon. De mikor kijövök a Keletiből, minden kicsit koszosabb, kicsit nem működik, kicsit jobban omladozik. És, mikor felszállok a metróra, és körbenézek, csupa kiégett, letargikus, reménytelen, maga elé bámuló arcot látok.

Szerencsére sikerült a letargiát fókákkal és inflálódott árú teával távoltartani

Az őszbe ezen kívül belefért még egy látogatás egy szinén menekülni próbáló barátomtól, néhány kirándulás, pénzügyi aggódás, némi rajzolás, néhány buli, néhány egzisztenciális krízis, a rendszeres orvosi látogatások, olvasás, kis propagált növények cserélgetése a kollégáimmal, egy szülinapi drag king show, és sok hála azért, hogy most tulajdonkáppen egészen rendben van az életem.

Ez egy FLINTA buli. A FLINTA egy német kifejezés, ami a nők, leszbikusok, interszex emberek, nem-bináris emberek, transz emberek, és ace emberek csoportját jelenti. Bécsben viszonylag sok FLINTA esemény van, amit nagyon szeretek, mert sokkal biztonságosabbnak érzem őket, mint a nem FLINTA eseményeket. Múltkor a tantestületi megbeszélésen, ahol a jelenlévők legalább 90 százaléka cisz férfi volt, teljesen befeszült az egész testem, és csak utána gondoltam rá, hogy ez egyáltalán azért tűnik fel, ment viszonylag ritkán vagyok ennek kitéve.

Teljesen spontán kép egy autentikus bécsi kávéházban, néha lehet az ember fancy.

Majd jelentkezem.