Zephyr Spring

Kedveseim!

Rendhagyó módon csomó mindent csináltam nyáron, ezekről most beszámolok. Először is tettem egy kört Amszterdam-Essen magasságában. Amszterdamba visszamenni nagyon érdekes élmény volt. A felnőtt életemben szinte minden évben töltöttem ott hosszabb-rövidebb időt. Ilyenkor mindig izgalmas volt megérkezni, üdvözölni a nekem kedves helyeket, felvenni a város ritmusát, észrevenni, hogy Amszterdam hogy változott időközben, megfigyelni, hogy én hogy változtam. Most utóbbi, majdnem három év után, kifejezetten szembetűnő volt. Az amszterdami embereim nagy része már vagy nem él ott, vagy nem maradtunk kapcsolatban, de azért volt, akivel sikerült találkoznom. Nagyon élveztem Amszterdamot a budapesti embereimmel felfedezni, ez sok szempontból el is mosta azt a gátat amit az ottani meg a magyarországi életem között szoktam (volt) érezni. Még Ruigoordba is kimentünk, ami egy kedves helyem régről. Itt táncoltam először a műtét óta, ez eszméletlenül felszabadító volt. Annyira, hogy ezt követően a nyár nem elhanyagolható részét töltöttem táncolással.

Itt ettem életemben először falafelt Amszterdamban

Ez a lépcső nem visz sehova

A következő utam Szlovéniába vezetett, túrázni mentem egyedül. Nem utaztam új helyre ezer éve, már nagyon hiányzott. A térdemet sikerült pont előtte kificamítanom, úgyhogy a tervezettnél eggyel nyugisabbra vettem a túrákat, de azért egész magasra eljutottam. Ennek az útnak a legszuperebb része a különböző vizek voltak, hegyi patakok, Száva, vízesés, tavak, amikbe mind bementem lubickolni.

Viševnik

Bled, itt fürödtem

Ezután megint túra következett, ezúttal az osztrák hegyekbe. Nagyon örülök, hogy sikerült eljutnom az ország nyugati felébe is. Bécs környékét már egészen jól ismerem, de Ausztria többi részén nem jártam mióta ideköltöztem, ami már majdnem két éve (te jó ég, hogy repül az idő, hát még csak most születtél). Innsbruckban vertünk tanyát, innen autó nélkül is sokminden elérhető volt. Szerencsére príma felvonók vannak, amikkel egész magasra lehet jutni anélkül hogy az embernek elmenne a kedve az élettől. Mindenfelé gyönyörű a kilátás, ezt nagyon élveztem. Innen még – egy nehéz vonatút után – pont befutottunk a Budapest Pride-ra, ahol meglepően sok emberrel sikerült összefutnom. És végre félmeztelenül mehettem.

Találtam egy hegyet!

Lubic-lubic

Augusztusban töltöttem egy hetet fesztiválozással. Kicsit tartottam a sátorban alvástól, mert a hátam nagyon szeszélyes, de szereztem egy hiper-szuper-ultra-komfort kempingmatracot, ami meglepően jól megoldotta ezt a problémát. Jól esett egy hétig koszosnak lenni, mezítláb járni, közösen főzni, vicces ruhákat hordani, kicsit tábor-érzés volt. Egy kellemetlen következménye lett a dolognak, elkaptam a covidot. Ami egyrészt nem meglepő, másrészt viszont az mi, hogy nem kérnek tesztet a kapunál… A referencia kedvéért, most hétvégén voltam egy fesztiválon Ausztiában, ahogy csak párszáz ember volt, és teszt nélkül nem adtak karszalagot.

Szeretek így ébredni

Szerencsére épp időben meggyógyultam ahhoz, hogy pár napra még benézzek a táborba. Mikor onnan visszajöttem, már három hete voltam Magyarországon, és már nagyon vágytam vissza Bécsbe, hiányzott a saját ágyam, a privát szférám, a növénykéim, a barátaim. Azért azt megvártam, amíg kedves testvérem elhagyja az országot, majd gyorsan én is kereket oldottam. Jó újra itthon.

Ezt épp a verandán írom, és az imént önszántamból felvettem egy hosszúnadrágot, úgyhogy a nyárnak valóban itt a vége. De nem baj.

Majd jelentkezem.